Gulyás Konyha

Recept-, és sztori gyűjtemény

A lélek súlya

2022. október 05. 21:30 - gulyáskonyha

pexels-darina-belonogova-7208985.jpeg

Fotó: Darina Belonogova: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/elelmiszer-no-eves-ules-7208985/

A LÉLEK SÚLYA

 

NE CIPELD TOVÁBB!

 

Tegnap olvastam az Index.hu-n, hogy Lukács Liza legújabb, Ne cipeld tovább! című könyve szerint - melyet szívből ajánlok - "Nem az akaraterő hiányától nem tudunk lefogyni" , és én minden esetben elmondhatatlanul boldog vagyok, amikor a testsúly és a fogyás kérdése nem kerül elintézésre annyival, hogy "Egyél kevesebbet és mozogj többet, vagy ha erre sem vagy képes, akkor rohadj meg te lusta, akaratgyenge, értéktelen szar!", mert lassan öt évtizednyi evészavar, és súlypara után magam is azt gondolom, hogy a probléma annyira mély és összetett, hogy szinte meg-, és feloldhatatlan.

Akik ismernek, tudják - vagy nem - hogy amióta az eszemet tudom, harcolok a kilók ellen, de olyannyira komolyan, hogy részben amiatt hagytam abba a profi táncot, majd lettem edző, majd táplálkozási tanácsadó, és ezért írtam magam is egy könyvet a témában: Egyél rendesen! címmel.

transform1.jpg

/ Hullámzó életszakaszaim, folyamatos küzdelem... /

Ebben az évtizedben voltam már 120-, de voltam 87 kg is, hogy aztán most ismét 110 környékéről jöjjek vissza szorgalmasan. Aki ezt nem érti, annak lehetetlen elmagyarázni a miérteket, aki érti, annak meg fölösleges is, hiszen pontosan tudja, miről van szó.

Ami viszont a lényeg, hogy végül magam is ugyanarra a következtetésre jutottam, mint a fent említett könyv, és bizony meg is írtam, talán olyan 5 évvel ezelőtt, az azóta törölt, de akkor még szintén az Egyél rendesen! nevet viselő, amúgy messze sem népszerűtlen blogomban, így:

 

A LÉLEK SÚLYA

 

...Ha mi emberek valóban logikusan gondolkodó intelligens lények lennénk, akkor az életünk is értelmes lenne és egyszerű, és egy csomó olyan probléma nem is létezne, mint amely problémák valójában a legeslegnagyobb és legeslegmegoldhatatlanabbnak tűnő problémáink öröktől fogva, úgy mint a különféle addikcióink, vagy a testsúlyunk... stb.

Mert amikor ezekről beszélünk, és/vagy ezek megoldását kutatjuk, akkor tulajdonképpen azt már eleve abban a tudatban tesszük, hogy tökéletesen tisztában is vagyunk a válasszal: "Ne egyél annyit, egyél máshogy, egyél mást, mozogj többet... stb."

És ez tényleg pont olyan, mint a dohányzásról, az alkoholról, vagy mondjuk a szerencsejátékról való leszokás. Ne vegyél, ne vedd a szádhoz, ne menj be a terembe, és a probléma meg van oldva. Legalábbis kívülről nézve ez ennyire egyszerű.

Belülről átélve viszont semmi sem nehezebb és bonyolultabb, mint legyőzni a sorsunkat, felülemelkedni a kapott feladatokon. Mert a nagy döntések súlyos pillanataiban valahogy mindig jönnek azok a fránya "körülmények", meg valami gonosz kisördög a vállunkon mindig addig-addig suttog a fülünkbe, amíg rá nem dumál minket valami butaságra, bizonyítandó, hogy az úgynevezett "szabad akarat", amit oly nagy kincsként kaptunk - miután Éva leszedte azt az almát, annak ellenére, hogy világosan meg lett neki mondva, hogy ne tegye - valójában csak egy színesre fújt, csilli-villi luftballon.

Pont ahogyan az egyik kedvenc Woody Allen mondásom szól: "Meg akarod nevettetni Istent? Mesélj neki a terveidről..."

Valamikor 20 évvel ezelőtt elhatároztam, hogy legközelebb, amikor majd megkínál valaki valami sütivel, vagy csokival, vagy az anyukám megint azt a krumplipürés sülthúst csinálja, azzal a finom káposztával, meg a kedvenc citromosomat, akkor egyszerűen majd azt fogom mondani neki, hogy “Köszönöm szépen, de nem kérek.” Majd ezt követően 20 esztendőn keresztül mindent megtettem annak érdekében, hogy ez valahogy összejöjjön, hogy legalább egyszer sikerüljön végre, de kudarcot vallottam.

És tényleg nem arról beszélek, hogy elterveztem, és egy pár napig nem sikerült, de utána igen, hiszen amiről szó van, olyannyira banálisan egyszerű, hanem konkrétan tényleg és komolyan 20 éven keresztül képtelen voltam nemet mondani azokra a dolgokra, amiket szerettem, amik ízlettek, és közben sohasem tudtam megindokolni, hogy éppen abban a pillanatban mi térített el, mi vitt a rossz irányba. Csak azt tudtam, hogy valami belső hang mindig helyettem döntött, valahogy kikapcsolta az agyamat, és helyettem mozgatta a kezeimet meg a számat. Szinte ott se voltam, szinte csak kívülről néztem végig az egészet, mint valami öntudatra ébredt, tehetetlen marionett figura.

Ezt simán lehet, hogy más nem érti, csak én, vagy "Mi", akikkel mindez szintén megtörtént, vagy éppen történik még mind a mai napig.

Én így küzdöttem végig az utóbbi évtizedeimet, és nevetségesen hangzik, de tényleg mindig a cukor, a süti, vagy a tészta győzött. Mindig!

De hogy mit is próbálok ezzel elmondani?

Csak azt, hogy nekem ahhoz, hogy arról a 120 kilóról, amire ostobán felfogyókúráztam magam az évek alatt, újra megközelítsem a 90-et, egészen komoly utat kellett bejárnom, és messze sem csak az volt a feladatom, hogy helyre tegyem a táplálkozásomat meg az edzéseimet, hanem sokkal, de sokkal több.

Nekem először meg kellett küzdenem önmagammal, fel kellett ismernem, hogy valami nagyon nincs rendben velem, az életemmel, az úttal, amelyen járok.

El kellett adnom mindenemet, fogni egy bőröndöt, elköltözni Amerikába, ott rettenetesen sokat szenvedni, majd onnan visszaköltözni Európába - Máltára - ahol megint szenvedni egy sort, de közben meg összetalálkozni "velem", lerendezni a dolgaimat, elfogadni, belenyugodni, elengedni, aztán pedig hazajönni végül, és a nulláról újrakezdeni, de most végre már "rendesen".

Szóval, csak azért mondom mindezt, mert meglehet, hogy eddig azért nem sikerült elérned az ideális testsúlyodat, mert lélekben egyszerűen még nem tartasz ott. Nem jutottál el odáig. Még nem készültél fel rá, még nem találkoztál önmagaddal, még nem oldottad meg a dolgaidat, és még fizikálisan is cipelned kell mindazokat a terheket, amelyeket lelkileg cipelsz.

Tudom, hülyeségnek hangzik, de szívből gondolom, hogy nem az! Előfordulhat, hogy a Te esetedben sem pusztán csak szénhidrátokról, fehérjékről, zsírokról, vitaminokról, meg anyagcseréről van szó, hogy a dolgot nem oldja meg sem a kalória-, sem a mikro-makro tápanyagszámolás, sem semmilyen női magazinos fogyókúrás hókuszpókusz, hanem amiről inkább szó lehet az az elcseszett múlt, elfojtott vágyak, mérgező kötelékek, ki nem mondodd szavak, át nem élt kalandok, be nem teljesült, vagy éppen rosszul dekódolt álmok, és sajnos addig amíg ezeket nem sikerül felszabadítanod, elérned, megtalálnod, elengedned, addig bármennyire is akarod, hiszel benne, kitartasz, vagy küzdesz érte, nem fog sikerülni a súlyleadás, még ha konkrétan beledöglesz, akkor sem, mert talán az a súly, ami rajtad felesleg, az valójában az életeden is az.

Nem pusztán egy olyan teher, amely a gerincedet nyomja, hanem olyan is, amely képletesen a válladat, mert az nem más, mint a lelked súlya, és attól egészen biztosan nem lesz könnyű megszabadulnod...

...

 

OLVASS TOVÁBB: KARFIOLLEVES SAJTTAL ÉS KOLBÁSZ CHIPS-SZEL

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gulyaskonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr2117947718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása